Emlékszem arra a kattanásra, amelyet az a bizonyos kisszekrény adott, amikor kinyitottuk az ajtaját.
Nagyon régi éjjeliszekrény volt. A szüleim ágya mellett volt évtizedeken keresztül. Mikor kicsi voltam sokszor belestem mi van benne:)
A felső polcon voltak édesanyám hímzéshez, horgoláshoz használt anyagai: sablonok, indigók, horgoló tűk, fonalak, párnahajak, terítők.
De az izgalmasabb dolog alul volt… az a nagy barna táska…. tele mindenféle dokumentumokkal: CT lelet, születési anyakönyvi kivonatok, gyerekrajzaim, anyukám általános iskola bizonyítványa… a család féltve őrzött kincsei… Mindig csak úgy nyúlhattam hozzá, ha anyukám is ott volt….
Az évek teltek, az éjjeli szekrény költözött ide, majd oda, végül a padlásra.
Pár éve festettük nővéreimmel a családi házat, akkor került elő. Emlékszem arra az örömre, amit éreztem. Semmi baja nem volt csak megkopott. Rajta még mindig ott virított a Kaláka néni matrica, amit gyerekként még én ragasztottam rá, édesanyám nem kis megdöbbenésére.
Akkor ott elhatároztam, felújítom.
Megcsináltam. Azóta a mi ágyunk mellett áll.
Ez volt az a pont az életemben, amitől fogva szeretem és látom igazán értelmét a bútorfelújításnak…
S valahányszor kinyitom, hallom a kattanást és látom benne édesanyám hímzéseit és azokat a nagyon fontos papírokat…..
Ha kíváncsi vagy hogyan készült, itt tudod elolvasni:
S ha valakibe felmerül a kérdés, hogy ilyen emlékkel miért nem kezdtem el horgolni vagy hímezni, annak azt üzenem azért, mert én ilyen vagyok 🙂 ÉS mert szerintem egy felújított bútor sokkal jobban mutat a lakásban, mint egy terítő 🙂
Kommentek